Tisztelt Szurkolóink!
Az NB III 22. fordulójában hazai pályán fogadtuk az éllovas Gyirmótot, amely végül 4–0-s győzelmet aratott.
Tudtuk, hogy nem vár ránk könnyű mérkőzés, hiszen egy NB II-re készülő, erős ellenfél érkezett hozzánk. A hideg, szeles, esős időben a vendégek már a kezdetektől mezőnyfölényben játszottak, de az első félidőben szervezetten védekeztünk, és kontrákból próbáltunk veszélyeztetni. Sokáig jól tartottuk magunkat, azonban egy szerencsétlen öngóllal hátrányba kerültünk. A második félidő elején gyorsan eldőlt a mérkőzés: egy pontrúgás után növelte előnyét az ellenfél, majd rövid időn belül újabb gólokat kaptunk, így kialakult a 0–4-es végeredmény.
Jurik Patrik értékelése: Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, a játékosok betartották a taktikai utasításokat, ami miatt nehéz dolga volt az ellenfélnek. Egy hiba után peches gólt kaptunk, majd a második félidő elején túl hamar jöttek az újabb találatok, amikkel eldőlt a mérkőzés.
Frutti Drink-Perutz FC Pápa – Gyirmót FC Győr 0–4 (0–1) Gólszerzők: Hauser B. (öngól), Hudák, Szarka, Miknyóczki
Frutti Drink-Perutz FC Pápa: Hauser – Mogyorósi (Nagy K. 46.), Zsirai, Szabó, Iványi, Varga (Horváth 84.), Molnár, Monda, Sipos-Kiss (Banai 68.), Erdősi (Nagy D. 46.), Hauser (Rozman 68.)
Gyirmót FC Győr: Szabó – Lányi, Kiss (Németh 68.), Hajdú, Kovács (Rácz 77.), Iván (Tömösvári 68.), Nagy, Szarka (Bobál 77.), Hudák D., Miknyóczki (Hudák M. 85.), Madarász.
Köszönjük szurkolóinknak, hogy a zord időjárás ellenére is kilátogattak a stadionba és buzdították a csapatot. Folytatás jövő héten Tatabányán.































