Tisztelt Szurkolóink!
A 24. fordulóban hazai pályán fogadtuk a Balatonfüredi FC együttesét, és tudtuk, hogy óriási a tét. Nem kezdtük jól a mérkőzést, hiszen már a 4. percben hátrányba kerültünk, de gyorsan reagáltunk: Nagy Krisztián kiharcolt büntetőjét Erdei magabiztosan értékesítette.
Az első félidőben több lehetőségünk is volt a vezetés megszerzésére, de a döntés a második játékrészre maradt. A folytatásban ellenfelünk is veszélyeztetett, de Kiss Ákos nagy védésekkel tartotta meccsben a csapatot. ![]()
A 65. percben aztán sikerült megszereznünk a vezetést: egy szépen felépített támadás végén Molnár belsőzött a hálóba 2-1. Nem sokkal később emberelőnybe is kerültünk, amit kihasználva a hajrában a mindössze 17 éves Mórocz fejjel állította be a 3-1-es végeredményt. ![]()
Fontos három pontot szereztünk, és továbbra is harcban vagyunk a bennmaradásért! Köszönjük a szurkolást! ![]()
![]()
Frutti Drink-Perutz FC Pápa – Balatonfüredi FC 3-1 (1-1) Gsz.: Erdei, Molnár, Mórocz ill. Büki
Jurik Patrik: Végre jól reagáltunk a korai bekapott gólra, hamar ki tudtunk egyenlíteni. Az első félidőben jól játszottunk, alig volt egy-egy hiba, szünet után viszont az első húsz perc érthetetlen volt, nem voltam elégedett. Megmondom őszintén, nem volt benne a játékunkban a második gól, utána viszont már nem volt kérdés, gratulálok a srácoknak, mindenkivel elégedett vagyok. Köszönjük a szurkolóknak, hogy támogattak minket, sokat jelentett.
Frutti Drink-Perutz FC Pápa: Kiss – Zsirai, Szabó (Erdősi, 59.), Iványi (Mogyorósi, 59.), Nagy K., Varga (Ruzsás, 84.), Molnár, Szép (Mórocz, 53.), Erdei, Nagy D., Hauser B. (Monda, 53.)































