Tisztelt Szurkolóink!
Csapatunk az NB III-as labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában 8-2 arányban maradt alul Komáromban.
Komárom VSE – Frutti Drink-Perutz FC Pápa 8–2 (1–2)
Gólszerzőink: Monda, Varga
Gyors gólváltással indult a mérkőzés: már a 6. percben megszereztük a vezetést Monda révén, de nem sokkal később érkezett a válasz. A 22. percben Varga góljával ismét nálunk volt az előny, és a szünetig ezt meg is tartottuk. Az első félidőben végig kontroll alatt tartottuk a játékot, és megérdemelten vezettünk.
A második félidőben azonban minden megváltozott. Rövid idő alatt elveszítettük a ritmust, hibát hibára halmoztunk, amit az ellenfél könyörtelenül kihasznált. Tizenkét perc alatt négy gólt kaptunk, amivel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. A végére teljesen kicsúszott a kezünkből a találkozó, és súlyos vereség lett a vége. Ráadásul a hajrában emberhátrányba is kerültünk Nagy Krisztián kiállítása miatt.
Jurik Patrik: Döbbenten és megtörve állunk a történtek előtt. Egy közel tökéletes első félidőt követően szűk negyed óra alatt elintéztük a sorsunkat.
Frutti Drink-Perutz FC Pápa: Kiss – Zsirai, Iványi (Cser, 77.), Nagy K., Varga (Papp, 63.), Molnár, Monda (Erdősi, 77.), Erdei, Sipos-Kiss (Mórocz, 56.), Nagy D. , Hauser B. (Szabó, 56.).
Április 26-án 17 órától hazai pályán javíthatunk a Sopron ellen. Dolgozunk tovább, hogy megmutassuk az igazi arcunkat.































