MA 13:30-tól jótékonysági ételosztás a Piac téren! Helyi vállalkozók az ételosztás mellett gyűjtést is szerveznek, a befolyt összeget az Összefogás Pápa Város Beteg Gyermekeiért Alapítvány
Hálásan köszönjük! vásárlóinknak, támogatóinknak és önkénteseinknek, hogy együtt ismét megmutattuk, mire képes a közösség ereje! A jótékonysági főzés és ételvásár eredményeként 1 002 000 forintot
Szeretnénk kifejezni hálánkat mindenkinek, aki hozzájárult a Perutz FC által szervezett jótékonysági ételosztáshoz. Örömmel jelenthetjük be, hogy összesen 1.002.000 forint gyűlt össze a sérült gyerekek
Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy megszületett a megállapodás, január 1-jétől Jurik Patrik látja el csapatunk vezetőedzői feladatait. Munkáját Horváth Tamás pályaedzőként, valamint Varga Péter kapusedzőként segíti. Csapatunk
Klubunk vezetősége úgy döntött, hogy szükség van a változtatásra, a játékosoknak pedig új impulzusra. Ennek következtében közös megegyezéssel szerződést bontottunk Kun-Szabó Attila vezetőedzővel, Horváth Tamás
Újabb jótékonysági akción vagyunk túl – köszönjük a segítséget, Perutz-család! Az elmúlt hetekben rengeteg meleg ruhát gyűjtöttünk a rászoruló családok számára, és ma át is
Tisztelt Szurkolóink! Csapatunk játékosai a Komárom elleni mérkőzést követően közösen fogyasztották el egyik támogatónk, a Pepó Pizza által felajánlott finomabbnál finomabb hamburgereket! Köszönjük szépen a
Tisztelt Szurkolóink! A balszerencsés Tatabánya elleni mérkőzést követően csapatunkat Mészáros Ferenc, a PELC alapítója látta vendégül a Gólyafészek vendéglőben. Az alkalom jó lehetőséget adott arra,